2014. november 26., szerda

November 21.

Megtartottuk szüleim 50. házassági évfordulóját november 21-én. Már évek óta pont a napján tartjuk az ünnepi ebédet, jellemzően a tesómék, annyi gyerekkel, ahány ráér, anyu testvére és én szoktunk ott lenni.
De most kibővített ebéd volt. Anyu testvére, apu testvérei, két itthon maradt unoka, egyéb ismerősök és én, 12 fő. A maradék családdal reggel sikerült skype-on beszélni. :)

Hihetetlen módon 1 hónappal a határidő előtt elkészültem az ajándékommal:

Szüleim (háttérben apu öccse, még hátrébb egy 101 éves nénit ünneplő társaság):



2014. október 23., csütörtök

Augusztus

Még szeptemberben elkészült az augusztusi minta, így már csak egy hónap, a szeptember hiányzik. Remélem novemberben azzal is kész leszek.
Az eredeti színek nem annyira tetszettek, így kicseréltem a hónap hátterét egy sárgás színre, ami majdnem fehérnek látszik, így akaratlanul is beletettem a zászló színeit. :)

2014. szeptember 28., vasárnap

A terv...

... az volt, hogy a szüleim 50. házassági évfordulójára, ami novemberben lesz készítek valamit. Már tavaly novemberben nézegettem a mintákat és hosszas keresgélés után elkezdtem még decemberben ezt a mintát:

Azután jött egy olyan időszakom, amikor nem vettem kezembe tűt, ha igen, akkor sem ezt hímeztem. Ráadásul konfetti az egész minta. Jelenleg itt tart:

Amikor újra megnéztem meglepődtem, hogy majdnem a negyede kész a mintának. De lehetetlen befejezni 2 hónap alatt, hogy még keretezve is legyen. De ha már ennyi kész van, akkor lehet, hogy egyszer befejezem... talán.

Ezért kerestem egy új mintát:

Ez az első Dome mintám. Meglepődtem mennyire jól jönnek ki az átváltott DMC színek, a minta aprólékosnak tűnik (90x90 öltés és 30 szín) de mégsem konfettis. És hogy kontúrok nélkül is mennyire szép.
3 napi hímzés után itt tartok:

A pirosak a legsötétebb és egyben kontúr piros kivételével kivégeztem. Még vannak a rózsaszínek, lilák, kékek és zöldek. A számokat nem hímezem, nem óra lesz, csak kép. Alá kerül egy arany 50-es és ha kifér, akkor a két évszám.

2014. szeptember 15., hétfő

Lizzie Kate naptár

Ezeket az elmúlt hónapban fejeztem be:


Erről hiányoznak a hangyák. Majd befejezés előtt jönnek, idő kell nekik, hogy megtalálják a finomságot. :)

Ha minden jól megy, akkor a maradék kettőt még szeptemberben befejezem, ha nem, akkor még idén!

2014. szeptember 5., péntek

Az elmúlt 2 hónap...

...meglepő módon elég termékenyen telt kézimunka ügyben.
Az úgy kezdődött, hogy ugyan már hónapok óta tudtuk, hogy a papunk 37 év után elmegy nyugdíjba, de anyukám csak az utolsó 2 hétben találta ki, hogy hímezzek neki valamit. Rögtön kettő is lett, hogy legyen miből választani, természetesen a paszpartuba rakott lett odaadva neki.

Aztán kitalálta, hogy találkozni akarnak apu unokatestvérével és milyen jó lenne, ha neki is hímeznék egy képeslapot. Erre egy Faby Reilly minta részletet választottam. Szombaton kezdtem és hétfőn már be is fejeztem. Teljesen beleszerettem. Már a következő mintákat nézem, hogy a sok közül melyikbe kezdjek.

Augusztus 25-én ünnepeltük az idei augusztusi szülinapokat, amelyekre készülni kellett:
Már egy jó ideje szeretnék táskát varrni, de most unokahúgom szülinapjára az utolsó pillanatban el is készült, kb 5 óra alatt. A horgolások hétvégén készültek, azoknak is kb 5 óra kellett, mire tetszettek. :) Kicsit csálé, kicsit elrontottam, de egyedi, az biztos!

Közbe találtam egy mintát, amit a tesóm szülinapjára készítettem. Szombat reggel kezdtem, vasárnap estére kész is lett (közben minden mást is csináltam). :)

És után még a Lizzie Kate naptáramnak is neki álltam. Holnap fényképezek és majd felteszem (megpróbálom nem 2 hónap múlva...).


2014. július 24., csütörtök

Fél év = két befejezett hímzés

Úgy tűnik ebben az évben még kevesebb hímzést fejezek be, mint az előzőekben...

De már kész vagyok a másodikkal is! :)

40-es anyagra készült, de így sem fért bele a képeslapba az eredeti minta kerete. Sebaj, kevesebb munka, szép végeredmény. :)

2014. július 10., csütörtök

Megtaláltam!

Megtaláltam a fényképezőgépem! És a kábelt is hozzá! :D (Még az akku is használható volt benne.)

Szóval több, mint fél év után mutatom a karácsonyra készült ajándékokat:

2014. június 9., hétfő

Második

befejezett hímzésem (és a harmadik készülőben):

Már 7,5 hónap kész van az évből, esélyes, hogy 2 év múlva be is fejezem. Hacsak nem megyek valahova nyaralni, ahova tudom vinni. Jó pici csomag, kevés színváltással, könnyű mintával. Jó a buszon hímezni. Áprilist is Szicilában (és a környékén) hímeztem, májust már hazafelé úton, Olaszországban.

2014. június 8., vasárnap

Nyaralás

Május utolsó hetében voltam nyaralni Szicíliában. 2 nap buszozás oda, 5 nap ott, 2 nap vissza. A buszozással nem is lett volna nagy baj, ha nem 80 km/h lett volna a maximális sebessége a busznak...

Szóval 2 nap buszozás (éjszakára megálltunk aludni) után a szállás mögött ott volt az Etna.

Első nap délelőtt meg is látogattuk az Etnát. A csúcsra nem mentem fel, de egy kisebb krátert azért megmásztam.

Délután Taorminában voltunk, ahol várost, templomot, színházat, botanikus kertet néztünk.
 

Második nap Notoba mentünk, ahol barokk újjáépített várost néztünk.
 

Délután Siracusában voltunk, ahol színházat, kőbányát, papiruszt ... láttunk.

Harmadik nap hajókáztunk Lipari szigetére, ahol hangulatos keskeny utcákon sétáltunk, majd Vulcano szigetre, ahol kénes fürdő van és akár a tengerben is fürödhettünk volna, ha nem lett volna olyan hideg.

Negyedik nap Palermo közelében lévő Monreale templomát néztük meg, majd múmiákat néztük, utána a parlament majd Dóm és a színház.

Ezek után Cefaluba mentünk, ahol szintén templomot néztünk, középkori mosodát, tengerpartot.

Ötödik napon Cataniaba mentünk, ahol a piacot, templomot, utcákat, boltokat néztünk.

Délután jutott idő a szálláshoz közeli tengerpartot is megnézni.

2014. június 7., szombat

Kilátás

Már több, mint egy éve a Városliget melletti irodaházban dolgozok. Márciusig az irodából csak a szomszéd épületet lehetett látni, de most másik részre költöztünk és onnét szebb a kilátás.
Ez van mögöttem (ott hátul a vár, Halász bástya, Parlament...):

Ezt látnám a mellettem lévő ablakból (Vakok intézete és a mellette lévő gimnázium):

De valójában ezt látom, ha felnézek a munkából:
 
 

2014. június 6., péntek

Ballagásra

Mármint még a május 1-ei ballagásra készült ez a képeslap, amit az unokaöcsém kapott.
20-as aidára hímeztem, a kontúrokat csak érzésre. Kb 1 hétig tartott, így az utolsó két nap éjfélig hímeztem.





Ez az első kész munkám 2014-ben. Valahogy nem találok időt a hímzésre... (Lehet, hogy nem jól keresem. ;) )

2014. február 4., kedd

Elveszve

Kicsit elment az idő az utolsó bejegyzés óta...
December a nem szeretem hónap. Rövid (csak 22.-23.ig tart utána megáll az élet), sok munkával és a karácsony feszültségével teli. :(
Azért sikerült alkotnom pár dolgot. 4 Bent creek hógömböt, 1 LHN angyalt, 1 plasztik angyalt és egy textil karácsonyi koszorút. Erről van is pár képem a gépemen. De hogy a gép hol van, azt nem tudom. :( Ezért képek sincsenek, mert mind már az új gazdájánál van.
A karácsonyi szabimat ágyhoz kötve töltöttem. Utána meg a sok munka, majd ismét betegeskedés. Egyéb dolgokról nem is beszélve... Szóval nem igazán jól indul az év.
Szüleimnek novemberben lesz az 50. házassági évfordulójuk. Gondoltam van időm egy nagy mintára. Nagy nehezen ki is választottam, melyik legyen, de azzal sem haladok. :( Majd képek is lesznek egyszer valamikor...

De azért, hogy legyen valami pozitív is a bejegyzésben pár kép a nyíregyházi állatkertből:
És még volt kenguru, zsiráf, zebra, orángután (bébi is), sas, páva, krokodil, cápa, rája, bölény, farkas, mosómedve, medve, tigris, oroszlán, piton, gekkó, jegesmedve, madárpók, láma...